2018. április 22., vasárnap

6. Fejezet




Nos, itt is lenne a legújabb fejezet, amely dupla akkora hosszú, mint egy átlagos fejezet. Ne kérdezzétek igazából miért, így jött a fejezet hossza, meg volt időm is hosszút írni, ami mostanság nagy ritkaság. A következő fejezet is ha minden igaz két hát múlva jelenik meg, de lehet mint mindig most is késés, érettségi miatt (sőt, szinte biztos, hogy lesz egy kicsi késés, mert veszettül tanulnom kell)! De ennyit is a felesleges beszédből.
Jó olvasást kívánok!

Ravenna
_________________________________________________________


Az életemért rohantam, így természetesen mit sem törődtem azzal, hogy mennyi embert lökök félre, illetve hány asztalra ugrok fel, miközben próbálok elmenekülni üldözőm előtt. Istenekre, ha elkap, nekem annyi – gondoltam miközben a torkom már minden egyes lélegzetvételnél mart, jelezve hogy a sok futástól már teljesen kiszáradtam, és az összeesés szélén állok. De az adrenalin elég erőt adott ahhoz, hogy tovább fussak, az épületből ki a kertbe, de még ekkor sem álltam meg. Egy utolsó sprintet kezdeményeztem, remélve, hogy a testem nem adja fel, és hamarosan elértem a királyi kert egyik legnagyobb fáját, amelynek hatalmas lombkoronája hirdette, hogy a kertben ő az uralkodó. Nos, én "őfelsége" segítségét kértem, ugyanis egy jó nagy neki futással sikerült eléggé elrugaszkodnom ahhoz, hogy elkapjam az egyik ágát, majd nagy küzdelem árán, de sikerült felhúznom magam, és onnan már csak egyetlen egy járható út volt; felfelé. Hegymászói ügyességgel kapaszkodtam meg a legnagyobb ágfákba, és amikor sikerült már elég magasra felmásznom, hogy ne lehessen lentről látni, levegőért kapkodva végre össze estem, és elhasaltam az egyik vastag ágon, akár egy párduc teszi egy sikeres vadászat után.
Hamarosan pedig meg is hallottam üldözőm dühtől remegő hangját. Rögtön vissza is tartottam a levegőmet, és kaméleon módjára próbáltam eggyé válni a környezetemmel, hogy még véletlenül se találjon rám. Biztos voltam abban, hogy ha megtudja, hogy itt rejtőzök, nem hogy ő fog feljönni értem, hanem a fát fogja ledönteni, hogy én essek le hozzá.
– Elkaplak még ezért – sziszegte, majd hatalmas, hangos léptekkel tovább szaladt, én pedig megkönnyebbültem elmormoltam magamban egy imát, hogy ilyen jó és futásra alkalmas lábakkal áldott meg a teremtés, majd egy mosollyal megnéztem az eddig öklömben szorongatott szőke hajtincset, ami már nedves volt a tenyerem izzadságától. Nagyon rossz viccet űztem Thorral, de megérte. Az arca, amikor azt hitte, hogy levágtam a haját olyan zseniálisan jó volt, hogy biztos vagyok benne, hogy sosem fogom elfelejteni. Az igazat megvallva, nem is az ő haja volt, hanem egy részeg szolgálólányét vágtam még le tegnap este, és nagy szerencsémre nagyon hasonlított ahhoz a szőke árnyalathoz, amilyennel a vihar isten rendelkezett, így gondoltam, hogy biztosan nagyon vicces lenne, ha elhitetném Thorral, hogy csak így nyissz, lekaptam egy kicsit a hosszú hajkoronájából (amire amúgy nagyon büszke). Így hát mögé osontam egy kis ollóval, majd amikor mögé értem reggeli közben és nem tettem igazán semmit. Csak kinyitottam és bezártam az ollóm, majd amikor megfordult, hogy mégis mi volt ez, meglengettem a nálam lévő tincset jelezve, hogy van nálam valamije, ami az övé. Természetesen egyből elkezdett üldözni engem, de meglepetésemre (és nagy szerencsémre) nem sikerült eddig elkapnia, valószínűleg azért, mert ő nem ismerte annyira a palotát, mint én, így nem tudott manőverezni úgy, ahogyan azt én tettem.
A lényeg a lényeg, sikerült megmenekülnöm – egy időre – és még jól is szórakoztam. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy hogyan fogom elkerülni Thort még úgy egy–két napig. Basszus, erre viszont nem gondoltam. Na, jól csapdába csaltam magam, de ahogy Loki mondaná, minden problémára van valamilyen megoldás. Ha nem sikerül valamit kitalálnom, akkor remélem, hogy őfelsége lesz olyan kedves, hogy kisegít a bajból.
Lokiról beszélve, azt hiszem valami barátság szerűség kezdett kialakulni közöttünk, vagyis az én szemszögemből úgy tűnt. Már egy hete voltam a kis tanítványa, hogy egy tökéletes alibi tanácsadót faragjon belőlem, én pedig csak ittam a szavait, úgy tekintettem rá, mint egy istenre, amely gondolom nem meglepő, mert tényleg egy isten volt. A múlt hét folyamán gyakran egész nap mellette voltam, és úgy mutatott és tanított meg nekem rengeteg dolgot a birodalomról, a palotáról, az uralkodásról, sőt, néha még Asgardról is mesélt nekem. Amikor pedig végeztünk az aznapi tanórákkal, mindig elmentünk valahova sétálni, vagy csak a folyosókon cirkáltunk oda és vissza, vagy a kertben, és beszélgettünk, szinte mindenről, ami eszünkbe jutott. Sosem hittem volna, hogy ennyire nyugodt és kedves társaság tud lenni, amikor éppen semmi sem idegesíti, vagy aggasztja. Azonban ha bármilyen hiba csúszott a gépezetbe, szinte mindig feszülté vált, és bár ha nem mutatta, indirekt módon mindig levezette valakin a feszültséget. Például újra felmosatta az egész palotát a szolgákkal, teljesen új ebédet készítettet a szakácsokkal és a többi. De ez ellenére is kedveltem Őfelségét, és élveztem a vele töltött időt, és rajtam még nem csattant az ostorra, így gondolom, hogy a kegyeit kiemelkedően élvezhetem.
Hirtelen egy halk pisszegés ütötte meg a fülemet, aztán még egy, én pedig kissé ijedten lenéztem, remélve, hogy nem Thor az. Loki állt lent a fő törzsénél, kezében két bögrével, és egy huncut mosollyal a száján, és úgy nézett rám, mint kisgyermek a fára felrohant macskára.
– Látom meg volt a mai bajkeverésed is, kicsi Corvus. Le tudsz jönni, vagy el kell, hogy kapjalak? – piszkált játékosan, mire én csak kuncogva elkezdtem lemászni. Még mielőtt azonban leugrottam volna, még gyorsan megbizonyosodtam arról, hogy Thor még a környéken sincs, majd amikor láttam, hogy se híre, se hamva, gyorsan leugrottam és büszkén őfelségére néztem.
– Jelen – motyogtam, mire Loki csak szelíden átnyújtotta a bögrét, én pedig kissé mohó módon átvettem és egyből belekortyoltam. A nedű kissé savanykás ízét megérezve felmordultam és élveztem, ahogyan a meleg lé lassan átnedvesíti a torkomat, megszabadítva a kínzó szárazság érzésétől.  
– Szabad megtudnom, hogy mégis mit csináltál? Legutóbb gyerekkorunkban láttam Thort így szaladni azután, hogy megszurkáltam – érdeklődött Loki, miközben gyors léptekkel megindult a palota felé, nyilván tudta, hogy nem lenne jó, ha a bátyja nyakon csípne. Én válaszként csak megmutattam a még mindig kezembe szorongatott szőke tincset. – Ez az övé? – hajolt Loki lejjebb egy kicsit, hogy közelebbről megvizsgálhassa a tincset.
– Valamelyik szolgáé – feleltem, majd elérkezve egy kukához gyorsan kidobtam. Fogalmam sem volt, hogy miért szorongattam ennyi ideig, gondolom az ijedségtől nem mertem elengedni.
– Szóval nem is vágtad le a haját?
– Nem.
– Úgy érzem, rossz hatással vagyok rád, egyre több bajba keveredsz, és már élvezed is. Mi lett az én kis szende, félénk bárányommal? – kérdezte Loki túldramatizálva, majd ő is ivott egy nagy kortyot a teájából. – Ma van a nagy napod, remélem, tudod.
– Természetesen – húztam ki magam büszkén menet közben, mellkasomat előre nyomva, és a fenekemet kissé kitolva, pont úgy, ahogyan a nagy könyvben megírják, hogy hogyan kell egészségesen állni. Ez lesz az utolsó próbám, még mielőtt "hivatalos" jobb keze lehetnék; a békaszerződés megújítása ugyanis pont ma este fog megtörni, nekem pedig szerves részem lesz benne, ugyanis egészen addig nem válik hivatalossá a szerződés, ameddig a főtanácsos nem írja alá azt őfelsége személye mellet. Természetesen Lokin kívül senki sem tudott arról, hogy én leszek ott, mint főtanácsos, jó nagy titokban tartotta ezt annak érdekében, hogy se Thor, se a kísérete ne tudjon befolyásolni engemet az újabb pontok megfogalmazásával, illetve azoknak az elfogadásával kapcsolatban.
– Ügyes leszel, csak emlékezz arra, hogy mi a dolgod. Na, mi a dolgod? – kérdezte Loki megtorpanva előttem, de olyan hirtelen tette ezt, hogy majdnem neki sétáltam a mellkasának, éppen hogy megtudtam állni, de így is sikerült majdnem leejtenem a bögrémet.
– Össze kell vetnem a régi, és az új szerződés összes pontját, észre kell vennem, ha valami változott, és informálnom kell önt róluk, valamint mindig arra kell törekednem, hogy az ön, és ezzel együtt Midgard Királyságának nézőpontját erősítsem, amikor új szabályok megalkotásáról van szó – hadartam gyorsan, mintha egy gép lennék, miközben makacson tartottam Lokival a szemkontaktust. Már közel sem féltem annyira attól, hogy a kék szemeibe nézzek, sőt mi több, néha túlságosan is elvesztem Loki okos tekintetében és gyakran azon kaptam magam, hogy megkérdezem magamtól azt, hogy vajon mi járhat a fejében, ahogyan a pupillái vég nélküli táncot lejtettek az írisze medencéjében. Loki arcára egy büszke mosoly ült ki, majd a fejével intett, hogy kövessem, én pedig csendesen, árnyékaként osontam utána a szobájáig, ahol illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, hogy menjek csak be, én pedig engedelmesen be is léptem, majd helyet foglaltam szobája egyik legújabb bútordarabján, egy meglepően kényelmes bőrkanapén, amit az utóbbi pár napban szerzett be. Loki gondosan becsukta az ajtót maga mögött, majd a dolgozó asztalához sétálva lerakta a bögréjét, és elkezdte kipakolásznia  szekrényeiből és fiókjaiból a különböző gyógyfüveket, alapanyagokat, majd helyet foglalva szorgosan neki látott dolgozni valamin.
Hetente egyszer szokása volt ez. Mármint hogy leült az asztalához reggel, és elkezdett készíteni valamit. Vagy egy bájitalt, vagy egy speciális mérget, amelyet ki tudja, hogy mire akart használni, vagy pedig tőreit kezdte el élesíteni köszörűkővel, lassan, de precízen. Ez azon kevés dolgok közé tartozott, amik rutinszerűek voltak neki, én pedig egyre gyakrabban ücsöröghettem a kanapén, és nézhettem, hogy mit csinál. Na jó, a legtöbbször elaludtam, hiszen már kora reggel meg kellet jelennem a kiképzésemre, azonban néha ahelyett, hogy egyből neki láttunk volna, ő elkezdett szorgoskodni valamin, én pedig kihasználtam az alkalmat, és vissza aludtam egy kicsit, hogy még több erőt gyűjtsek az aznapi tanulnivalók memorizálásához és begyakorlásához. De most kivételesen úgy döntöttem, hogy figyelni fogok ahelyett, hogy elaludnék. Gyorsan lehörpintettem a maradék teát, majd lettem a bögrét a kanapé mellé egy olyan helyre, ahol nem fogom tudni még véletlenül se felrúgni, az oldalamra feküdtem, majd a kezeimet párnának használva néztem, ahogy Loki teljesen belemerül abba a valamibe, amit éppen csinál. Sajnos nem láttam pontosan, hogy min foglalatoskodott, pont kitakarta a testével, de biztos valami fontos dolgon, ugyanis gyakran még a lélegzetét is visszafojtotta, ahogyan a mozsárban összekeverte az alapanyagokat, és összetörte őket. Egy mosoly kúszott az arcomra, ahogyan néztem őt. Olyan...más volt. Ahogyan ült és szorgoskodott, ahogyan teljesen belemerült… Ezt csinálva mindenre hasonlított, csak egy királyra nem. Inkább, mint egy mágusra, vagy mint egy férfi boszorkányra, aki egy erdő szélén él remeteként, és nem csinál egész nap semmi mást, csak a tudását bővíti, kísérletezik mindennel, ami csak érdekli. Még a haja is kócossá vált pillanatok alatt, majdnem elnevettem magam, ahogyan észre vettem, hogy két tincse is égnek állt, így úgy nézett ki, mintha egy ördög lett volna, kis fekete szarvakkal. Pedig nem is igazán illet rá az ördög szerep, most hogy így belegondolok. Sokkal kedvesebb és barátságosabb volt, mint ahogyan azt a legtöbben hiszik, sőt, mi több, figyelem és szeretet éhes, aki nem mond nemet soha egy kis jó (vagy rossz) indulatú szórakozásnak. Most viszont a legritkább oldalát mutatta meg. Azt, amikor nyugodt volt, szenvedélyes és boldog. Gondolom neked is volt már az a furcsa, meg nem fogható érzésed, amit akkor érzel, ha a legjobb barátodat, vagy a szerelmedet nézed akkor, amikor valami olyat csinál, amit imád. Olvas, rajzol, akármi, ami leköti és mindig azt a finom, büszke mosolyt csalja az arcára, amit viszont semmi más nem tud előhozni belőle. Te pedig ott ülsz, és nézed, és elönti a szívedet a boldogság attól, hogy ő milyen boldog. Bizonyára ez az, amit úgy hívunk, hogy törődés.
– Idejönnél egy pillanatra? – Loki szavaira hirtelen felkaptam a fejem, majd egy ásítással felálltam. Nézzenek oda, az ábrándozásba is majdnem elaludtam, szép mondhatom.
– Miben segíthetek, felség? – léptem mögé, és most végre rálátásom is nyílt az asztalára. Valamiféle port készített, legalábbis csakis az volt a mozsárban, amit lassan felém nyújtott.
– Megtennéd, hogy megszagolod, hogy milyen illata van? – kissé furcsálltam a kérését, gyanakvóan néztem rá, nem tudtam, hogy miért is lenne olyan fontos, hogy megszimatoljam, de végül, mint mindig engedelmeskedtem, és beleszimatoltam, azonban Loki a pillanat törd része alatt el is vette a kezemből a mozsárt, még mielőtt jobban megszaglászhattam volna, és visszaküldött a kanapéra. Ekkor nagyon megzavarodtam, de egy vállrándítással elintéztem az egész dolgot, és visszaültem a kanapéra. Az istenek tudják, mit is akart ezzel Loki. Ahogyan újra kényelembe helyeztem magam azonban rájöttem valamire. Teljesen elfelejtettem, hogy mégis mi volt az asztalon, és hogy mit kellet ott csinálnom, hogy egyáltalán miért hívott oda Loki. Addig minden meg volt, hogy odahívott, de aztán mintha kivágták volna az agyamból az emléket, semmi nem jött elő. Egyből fel is ültem, és fejemet megrázva próbáltam emlékezni teljes erőből, mind hiába.
– Szóval működik. Nagyszerű – csapta össze Loki a tenyereit boldogan, majd egy sunyi kifejezéssel az arcán az ajtóhoz sétált, suttogott valamit az egyik őrnek, majd visszacsukva az ajtót leült mellém a kanapéra, és ledobva magáról a csizmáját az ölembe dobta a lábait, mire kissé megsértődve néztem rá, és felprüszköltem, hogy na, még ez is. A memóriámat piszkálja, aztán meg lábtartónak használ, mi jöhet még? – Imádom azt az arckifejezést, ami ki ül az arcodra, amikor meg vagy sértve – mondta gúnyosan miközben a lábával megbökött. – Na, ne haragudj – pislogott rám kiskutya szemekkel, miközben nyájasan, szinte dorombolva ejtette a szavakat. Esküszöm, még a hideg is végigszaladt a hátamon tőle.
– Mikor haragudtam őfelségére tartósan? – kérdeztem egy nagy sóhajjal.
– Hát egy pár napig nagyon csúnyán néztél rám, amikor teádat tintává varázsoltam pont akkor, amikor beleittál– kuncogott a plafont nézve, mire nekem már az emlékre is felfordult a gyomrom. Az egy dolog hogy a számból szinte lehetetlen volt kiszedni a fekete színt, de az is biztos, hogy az íztől az életem végéig irtózni fogok.
– Igen, gondolom őfelsége sem őrült volna neki, ha tintát adnak neki bor helyett – vágtam vissza, finoman arra célozva, hogy Loki nap közben sem veti meg a borozgatást, és hogy néha igencsak túlzásba viszi, és néha napján már délben is sikerül berúgnia.
– Óhhh, nézzenek oda, hirtelen agyarakat növesztett a bárányom, ez tetszik – ült föl, de lábát továbbra is az ölembe tartotta. – Gyerünk, harapj csak meg – hajolt közel hozzám, mire én egy kicsit meglepődtem a hajlékonyságán, hogy kinyújtott lábakkal is képes így előre hajolni, ugyan akkor el is pirultam, ugyanis nem nagyon tudtam a király kihívásával mit kezdeni. Óh, ő viszont nagyon jól tudta, hogy az ilyenektől mindig elpirulok és elakad a szavam, és miután nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, ő diadalittasan vissza feküdt, és lehunyta a szemeit. – Most pedig, várunk.
– Mire? – Válasz helyett hatalmas nagy dörömbölés ütötte meg a fülemet, én pedig ijedten próbáltam volna felpattanni, azonban Loki nem engedte, lábaival, mint a helyemen tartott, mire én nyüszögni kezdtem, és félelemmel tekintettem az ajtó felé. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez Loki műve. Ide hívta Thort, csak azért, hogy lássa a szenvedésemet! Óh, ez a szadista... Vicsorogva néztem Lokira, aki egy nagy mosollyal felállt, és kinyitotta az ajtót, mire Thor mint egy bomba robbant be a szobába, szinte félre lökte az öccsét, és vérben forgó szemekkel nézett körben. Megpillantva engem esküszöm felkapott volna és kihajított volna az ablakon, azonban Loki gyorsan elé állt, és azt a bizonyos port, amelyet készített egy nagy fújással Thor arcába fújta. Egyáltalán hogyan került Loki tenyerébe a por?! Eddig is benne volt, miközben a kanapén feküdt? Ennyire figyelmetlen lettem volna? A bátyja a por hatására hátra tántorodott, majd meglehetősen aranyos módon tüsszenteni kezdett, én pedig kihasználva az alkalmat gyorsan a kanapé mögé bújtam, csak orrtól felfele néztem ki a bútor mögül, rettegve attól, hogy Thor élve megnyúz engem. Azonban miután az isten abbahagyta a prüszkölést, ugyan olyan zavartsággal állt ott, mint én, amikor én is kaptam egy adagot abból a valamiből. Kérdően tekintett körbe, majd végül szóra nyitotta a száját: – Miért is vagyok itt? – kérdezte. – Hayley pedig miért rejtőzik a kanapé mögött? – mutatott rám a mutatóujjával, mire fellélegezve felemelkedtem és vissza ültem az eddigi helyemre. Szóval Loki ezért csinálta.
– Olyan nagy erővel jöttél be a szobába, kedves bátyám, – Loki szinte undorral sziszegte az utolsó két szót, majd egy szemforgatás keretében folytatta – hogy a lelket is kiijesztetted szegényből.
– Óh...Sajnálom – sütötte le Thor a szemeit, őszintén sajnálva a dolgot, mire én nem bírtam magammal, odamentem és megöleltem.
– Megesik. Vagyis már megszokhattam volna – motyogtam, majd gyorsan Loki mellé léptem, miután észrevettem, hogy kifejezetten morcosan nézz rám, ahogyan Thort ölelem. De legyünk őszinték, ki nem szeretné életében egyszer legalább megölelni Thort. Ha nem volt éppen haragos, akkor elragadó személyiség volt, és sokkal okosabb annál, mint amilyennek gyakran mutatja magát.
– Nos, akkor este várlak téged és a tanácsosodat a békeszerződés aláírásához a trónterembe. Remélem, hogy gyorsan le fogjuk tudni a dolgot. – Loki alig láthatóan kihúzta magát, karja pedig kígyóként lassan a csípőm köré vándorolt, és finoman közelebb húzott magához, mindeközben pedig makacsul tartotta a szemkontaktust Thorral, szinte már fenyegető módon.
– Óh, igen, persze. Van egy pár dolog, amit át kell azonban beszélnünk ott – sóhajtott Thor, miközben megkavarta a tarkóját.
– Mindig vannak dolgok, amiket meg kell beszélnünk – forgatta meg a szemeit Loki ismét.
– Nem, ez most egy kicsit más – fújta ki a levegőt Thor, kék szemeivel aggódóan tekintve öccsére, mire ő válaszul összeszűkült szemmel nézett rá egy pár pillanat erejéig.
– Erről majd ott tárgyalunk – szólalt meg végül, a kezének szorítása a csípőmön lassan egyre erősebbé vált, szinte már fájt. Finoman próbáltam királyom tudtára adni ezt azzal, hogy elkezdtem szaggatottan kifújni a levegőt, mire hála az égnek engedett a szorításból.
– Rendben. Akkor, este, a trónteremben – bólintott a báty, majd finoman a kezemet megfogva egy lágy csókot, nyomot rá, majd intve testvérének elhagyta a termet, maga mögött módszeresen becsapva az ajtót. Abban a pillanatban, ahogyan már csak én és Loki voltunk a szobában, ő végre elengedte a csípőmet.
– Titkol valami fontosat előlem – mondta ingerülten miközben elkezdett körbe–körbe járkálni a szobában, kezeit háta mögött összefogva. Na, most volt az a pillanat, amikor határozottan éreztem, hogy megszűnt a nyugalom. Mintha nem is létezett volna, düh és agresszió mérgező aurája töltötte be a szobát, én pedig jól tudtam, hogy most különösen jól meg kell válogatnom a szavaimat, hogy nehogy olajat öntsek a tűzre. Sőt, mi több, úgy döntöttem, hogy most az lenne a jobb megoldás, ha nem szólnék semmit, csak csendesen álltam a szoba közepén és néztem, ahogy körülöttem egyre csak rótta a köröket, egyre gyorsabban és hangosabban lépve, szinte már–már dobbantva. Erősen gondolkodtam azon, hogy mégis mit tegyek, nem bírtam nézni, ahogyan így viselkedett, Valhallára, ha hagyom, hogy ilyen állapotban maradjon egész nap, akkor annak olyan következményei lehetnek, amelyeknek még a gondolatától is rettegek. Így hát tettem az egyetlen dolgot, ami eszembe jutott, elkezdtem csinálni az, amit ő. Én is ”dühösen” elkezdtem mellette körbe–körbe járni, és nagy szerencsémre meg is lett a hatása, ő ugyanis már a második kör után megtorpant, és kérdően meredt rám.
– Te mégis mit csinálsz? – kérdezte kissé idegesen, ugyan akkor nem tudta elrejteni a zavartságot sem, nyilván nem tudta, hogy mi motivált az utánzásban.
– Hát, azt amit őfelsége. Körözök – feleltem vállat vonva.
– Ch, ez gyerekes – forgatta meg a szemeit ebben a tíz percben már vagy harmadszorra, kezeit pedig a mellkasa előtt keresztbe tette.
– Az, hogy körbe–körbe megyünk, mint a halak az akváriumban? Vagy talán az, hogy azt csinálom, amit ön, felség?
– Mindkettő – fújta ki a levegőt, majd egy kissé nyugodtabb tekintettel pislogott rám. – Miért, mit javasolsz, mit csináljunk?
– Hát, a szoba helyet biztosan kényelmesebb a kert, főleg, hogy Thor már nem akar trófeát csinálni belőlem. Miért nem trappolunk dühösen ott? Még a hely is nagyobb, és nem szédülünk el. – Loki egy pillanatra kinézett az ablakon, majd lehajtott fejjel haloványan elmosolyodott.
– Mutasd az utat – dörmögte halkan, mire én egy mosollyal megragadtam a kezét, és kirángattam. Reméltem, hogy egy fél nap alatt lefogom tudni nyugtatni annyira, hogy este ne tépjen szét senkit.

Ásítva léptem be Lokival a trónterembe úgy este nyolc óra környékén. Én már szinte nullán voltam a sok séta után, de őrültem, hogy most semmi más dolgom nem lesz, minthogy üljek, és figyeljek. Biztos voltam benne, hogy a nap végére már valakinek a hátán fogom utaztatni magam, annyira nem lesz erőm felkaparni magam a székből. Az, hogy mennyien ültek bent legalább egy kicsit felébresztett, konkrétan négyen voltunk ott. Én, Loki, Thor és Thor tanácsosa. A két asgardi vigyorogva ültek egymás mellet, mint a pletykás vénasszonyok, egymáshoz közel hajolva sugdolóztak valamiről egészen addig, ameddig meg nem pillantottak minket, és mint egy varázsütésre, kihúzták magukat, és komolyan nézek végig minket. Thor egy játékos kacsintás megengedett felém, mire Loki felmordult mögöttem olyan hangosan, hogy még egy sárkány is a barlangjába menekült volna tőle.
– Csak kedves akar lenni – suttogtam.
– Vagy próbálja elterelni a figyelmedet, amit én nem engedek meg. Sok minden függ ezen a napon, ajánlom, hogy tartsd a szemed a célon. – Oké, talán mégsem sikerült annyira lenyugtatni őfelségét, de legalább nem tépte le egyből se az én, se a bátyja fejét, ami kifejezetten haladás.
Helyet foglaltunk az asztalnál, majd Thor lassan kiterítette az asztalra a meglepetésemre egész vékony, mindössze tíz–tizenkét oldalas irományt, majd mellé megjelent lassan a régi is, ami azonban csak nyolc oldalas volt. Gondolom, az istenek világában a jogi dolgok nem annyira kacifántosan vannak megfogalmazva, mint nálunk Midgardon, hála az égnek. Loki lassan maga felé húzta  a papírokat, tíz perc alatt átfutotta őket, majd áttolta mindkettőt felém, hogy most rajtam van a sor, nézzem át.
– Hmmm, ha Loki ilyen gyorsan átfutotta, akkor úgy tűnik, hogy mégsem lesz annyira rossz ez az egész, talán egy óra alatt meg lesz az egész– gondoltam, naivan. Amikor azonban elkezdtem olvasni, rá kellet jönnöm, hogy bizony nem lesz ilyen egyszerű a dolog, Loki ugyanis átvert engem (mint mindig, mert még mindig hülyén beveszem minden egyes alkalommal a trükkjeit). Ő szinte biztosan nem olvasta át az egészet, direkt akarta elhitetni velem, hogy egyszerű lesz az egész. Fél órába telt csak az első két oldalt átnéznem, amik szóról szóra ugyan azt tartalmazták, de olyan kacifántosan voltak megfogalmazva, hogy néha szinte a hányinger kerülgetett tőlük. Mindeközben Loki és Thor tárgyaltak valamiről, de fogalmam sem volt arról, hogy pontosan miről, ugyanis annyira a papírokra koncentráltam, hogy nem tudtam még véletlenül elkapni szavaikat. Végül három óra után találtam valamit, ami változott a két verzió között. Őfelségét finoman oldalba könyököltem, majd aláhúzva gyorsan ceruzával a kérdéses részt lassan elé toltam. Loki gyorsan átfutotta szemeivel a lapot, majd felnézett Thorra, és tekintetéből láttam, hogy most valami nem kellemes dologról lesz szó.
– Kivel álltok háborúban? – kérdezte, rezzenéstelen arccal.
– Mi? Senkivel – Felelt a másik tanácsos, mire Loki elnevette magát, és a tanácsos érezte, hogy jobb, ha most elhallgat, és nem kezd el feleselni. Láttam az ádám csutkáján, hogy egy nagyot nyelt, ahogyan Loki rajta kapta a hazugságon.
– Érdekes, akkor mégis miért lett egy új pont a szerződésben, mi szerint, idézek; "Midgardnak kötelessége legalább ezer, kiképzett félisten vérrel rendelkező katonát biztosítania háborús időkben, még akkor is, ha Midgard nem vesz részt a harcokban." Mióta van a nagy Asgardnak szüksége olyan istenek fiaira és lányaira, akik nem tiszta vérűek, és ezáltal nem elég jó harcosok egy istenek által vívott háborúra? Utoljára kérdezem, és most nem akarok hazugságot hallani. Kikkel álltok harcban? – Loki türelmetlenül sziszegte az utolsó mondatot, szinte már ordított. Még nekem is egy nagyot kellet nyelnem, ahogyan Loki dühe kezdett újra a felszínre szivárogni. Gyűlölte, hogy szinte mindenki hazudott neki, aki Asgardról jött. Tekintetemmel próbáltam jelezni Thornak, mondja el az öccsének, mi folyik itt, mert én főleg nem fogom tudni visszafogni ha elpattan a húr, már pedig amikor Lokinak hazudtak, mindig veszélyesen pattanásig feszült. Az én agyam közben megint azon kattogott, hogy most mit tegyek, hogy legalább egy kicsit kizökkentsem ebből az állapotból, hogy újra lenyugodjon, így hát finoman elkezdtem simogatni az alkarját, és könyörgő szemekkel néztem fel rá, számmal tátogva a nyugalom szót újra és újra. Először hirtelen még jobban megfeszült, aztán azonban lassan kezdett feloldani, és elengedte magát annyira, hogy karjában az izmok ne feszüljenek be. Thor ekkor kezdett neki az igazság elregélésének.
– Jötünnök jelentek meg a kilenc világban...
– Az lehetetlen – vágott a szavába Loki. – Szinte már kihaltak, és különben is, hogyan jelenhetnek meg a többi világban?
– Tudnak a világok közti átjárókról, ahogyan te is. Fogalmunk nincs, hogy hogyan történt, de hirtelen megszaporodott a számuk. Először Vanaheimben ütötték fel a fejüket, majd Asgardban is megjelentek, és vérfürdőt rendeztek, azonban még mielőtt a hadseregük oda ért volna, eltűntek. Pár héttel ezelőtt pedig Alfheimben támadtak, több ezer elf életét ontották ki, és ugyanúgy, mint Asgardnál, eltűntek pár pillanat alatt. Több ezer jöttünről beszélünk. Szükségünk van minden segítségre, ugyanis mi túl lassúak vagyunk, viszont neked mágusaid vannak, olyan harcosaid, akik gyorsak és agilisak. Szükségünk van segítségre, hogy megállítsuk őket, és a kiszámíthatatlanságra, amit a te csapatod tud hozni a harcmezőn.
– Mit akarnak? Miért támadják meg, lassan de biztosan az összes világot? – kérdezte Loki, inkább magától, minthogy a bátyjától.
– Bosszút, biztosan. Nem rabolnak, nem lopnak, nem ejtenek túszokat. Pusztítanak, semmi több. Kiakarják irtani a fajokat, hogy ők maradjanak egyedül, vagy, hogy ők legyenek az uralkodók újra. Vagyis anyánk azt hiszi, hogy ez van mögötte.
– Hmmm, anyánk hatalmas nagy valószínűséggel jól gondolja – állt fel Loki, majd Thorhoz sétált, mire a bátyja is felpattant, és kérdőn nézett öccsére. – Ötszázat vagyok hajlandó adni. A mágusok értékesek, viszont sokkal több év tréningre van szükségük, mint egy egyszerű katonának, valamint ha igaz, amit mondasz, akkor nagy esély van rá, hogy hamarosan itt is felütik a fejüket az óriások. Ez esetben pedig szükségem lesz olyanokra, akik itt maradhatnak, hogy megvédjék a halandókat, tekintettel arra, hogy sokkal védtelenebbek, mint az asgardiak. – Thor lesütötte a szemét, súlyát egyik lábáról a másikra helyezte, majd elfordulva kérdő tekintettel nézett a tanácsosára, aki egy halovány mosollyal bólintott. Hmm, érdekes, ezek szerint nekik jó az is, ha csak a felét kapják meg annak, amit eredetileg akarnak. Biztosan arra számítottak, hogy Loki ennyit sem ad, és amíg lehet, megpróbálják megragadni ezt a lehetőséget, még mielőtt meggondolja magát. Ami azt illeti, tényleg furcsa volt, hogy Loki ennyi katonát ad. A hódítást és az az utáni durva, káoszos időszakot leszámítva meglepő módon pacifista volt. Nem tűrte meg a fegyveres konfliktusokat, és sosem vett részt egyben sem, amelyben Asgard viszont igen. Így próbálta meg megvédeni Midgard érzékeny békéjét, és épségét. Az összes világ közül a mi népünk a leggyengébbik, elkényelmesedett kis férgek voltunk az istenekhez képest.
– Legyen ötszáz akkor – egyezett bele Thor és elkérte a papírt, amit át is nyújtottam. Miközben a vihar isten átkörmölte a pontot, Loki vissza heveredett a székébe, kissé elveszve gondolataiba. Láttam rajta, hogy valami aggasztja, állkapcsát ugyanis előre tolta, ujjait a szája előtt össze fűzte, és rezzenéstelenül bambult maga elé. Aztán gyorsan visszakerült újra tárgyalási üzemmódba, és kihúzva magát intett Thornak, hogy üljön vissza a helyére.
Ezután vissza kaptam a lapot, és nagy szerencsémre nem volt más, radikálisabb változás, vagy új pont, így mindössze öt óra után mind a négyen aláírtuk azt. Mindannyian felálltunk, és mentünk volna a szobáinkba estére, Thor azonban még Loki után szólt. Kérdően néztem a királyomra, aki egy mosollyal biccentett, hogy maradjak, mire engedelmesen mellé ügettem.
– Nézd, tudom, hogy nem akarod, hogy Midgard még több háborúban vegyen részt, és sajnálom, hogy így alakultak a dolgok…de nagyon hálás vagyok, hogy segítesz nekünk.
– Ez egy olyan veszély, ami ugyan annyira érint engem is, mint téged, vagy bárki mást. Ebből bármennyire is akarok, de nem maradhatok ki, fel kell vennem a harcot és meg kell óvnom a halandókat ettől.
– Tudod, anyánk mindig is tudta, hogy jó király leszel. Nem feltétlen tisztakezű, de jó – tette Thot a kezét Loki vállára, majd megszorította. – Holnap után hazatérek Asgardba, és elmondom anyánknak, hogy aláírtad, így megnyugodhat. Amúgy pedig ha lenyugodott ez az egész, meglátogathatnád őt, hiányzol neki. – Elmosolyodtam, ahogyan Loki arcán is megjelent egy kósza, szeretettel teli mosoly. Tiszta szívből szerette az anyját, gyakran mesélt róla nekem és arról, hogy mi mindent köszönhet neki, közte a tudásának nagy részét is. Titkon én is nagyon akartam találkozni Friggával, kíváncsi voltam, hogy mennyire hasonlítanak egymásra.
– Majd ha lesz rá időm. Most azonban ha megbocsátasz, mennünk kell – paskolta meg a hátamat annyira, hogy majdnem kiköpjem a tüdőm, majd mintha mi sem történt volna kihúztam magam egy fájdalmas, erőltetett mosollyal.
– Csak nyugodtan. Jó estét nektek – búcsúzott el Thor, majd elhagyta a tróntermet. Ezután Loki felém fordult, és aggódó szemekkel nézett le rám.
– Nagyon ügyes voltál ma, és ezért még holnap megkapod a jutalmad. De, van egy új szabály is, amihez tartani fogod magad egy ideig. Nélkülem nem mész sehova, ameddig a jöttün veszély életben van. Mindig mellettem maradsz, és azt csinálod, amit mondok. Érthető voltam?
– Mint mindig – bólintottam engedelmesen.


2

  1. Wooooooooooooow! Egyszerűen imádtam! És tök hosszú is volt,Loki egyre kedvesebb a lánnyal,és ez tetszik. Nagyon várom a következő részt,sok sikert és kitartást a tanuláshoz!

    VálaszTörlés
  2. Imádtam hogy ilyen hosszú volt, sok sikert az érettségihez, remélem azért hamarosan olvashatjuk az új részt!

    VálaszTörlés

Képzelj ide valami kreatív írást, oké? | Illetve itt az egyedi betűtípus linkje is : google fonts