4. Fejezet

És ím, készen lenne a negyedik fejezet, így félévi vizsgák után. Lassan elkezdtem kijavítgatni az előző fejezeteket is, szóval érdemes lesz később vissza olvasni őket, mert lehet hogy–egy két tartalmi változás van bennük. Különösen az első fejezetet javítgattam, mert az szörnyű lett, azonban érdemes újra olvasni, mert vannak benne infók, részletek, amik később még feltűnhetnek. Bizonyára észrevettétek, hogy a szereplő modul eltűnt, még pedig azért mert igazából tök feleslegesnek tartom egy fanfictionnél, amikor nyilván olvasni akarsz valakiről, biztos tudod, hogy kik a szereplők meg miegymás, nem igaz? Hayley faceclaimje pedig folyamatosan változott a szememben, szóval már mindenki úgy képzeli el, ahogyan akarja. Ennél több mondani valóm jelenleg nincsen, jó olvasást kívánok!

Ravenna

_________________________________________________________

Vannak dolgok,  amikre az ember szeret felkelni. Ilyen például az ágyba reggeli, az eső halk kopogása az ablakon, vagy éppen a friss virágok illata. Aztán ott van a másik oldal is persze, azok a dolgok, amikre az ember nem akar soha felébredni, legyen ez meglepetés gyilkosság, vagy hidegvíz. Én az "őfelsége rohadt idegesen rád ront a szobádban" című két személyes darabot is ide sorolnám. Már pedig nekem ebben volt szerencsém, pedig még jegyet se kaptam rá.
Valami miatt felriadtam reggel hat óra előtt párperccel. Az a bizonyos rossz érzés, tudod, amikor az ég világon nincs semmi, de te mégis kinyitott hirtelen a szemed, és rohadt fáradtan meredsz magad elé, hogy na ezt most mégis miért.
Morogva ültem fel az ágyamon, és már éppen a mamuszomat húztam fel a lábaimra, amikor hirtelen veszekedés zaja ütötte meg a fülemet.
– Nem, Thor, még nincs rá időm! Még ki kell... – Snitt, a fal hirtelen elvágta a hangokat, már nem értettem a mondat végét. De a következő elejét már igen.
– Loki, jól tudod miért ilyen fontos! Nem húzhatom sokáig, Asgard népe türelmetlenkedni és félni fog, ha nincs minden meg. – Áh, szóval Thorral beszélgetett. Miután először találkoztam a viharistennel, és aludtam az egészre egyet, másnap egy kisebb kaliberű küldetésre indultam, vagyis elkezdtem pletykákra vadászni, hogy többet megtudjak róla és arról, hogy miért van itt. Elmondom, mit tudtam kiszedni az emberekből; semmit. Semmi olyan dolgot, amivel okosabb lehettem volna. Helyette azonban kaptam egy jó tanácsot, még pedig hogy ne kerüljek Loki szeme elé, amíg Thor itt van, ugyanis mindig feszült lesz, amikor a bátyja meglátogatja. Én megfogadtam a tanácsot, és fogtam magam, és bekuckóztam. Egy zseniális szoba kempinget rendeztem, ki nem léptem innen, még az ételt is ide hozattam. Mindenem meg volt itt, és a könyvtár ugye felújítás alatt volt, még kifogást sem kellet kitalálnom, hogy miért vagyok egész nap a szobámban. Na, igen. Arra viszont nem számítottam, hogy ha én nem vagyok kint, akkor őfelsége jön majd be.
– Thor, várd ki azt a két hetet Skadi ostorára, érezd addig otthon magad, nekem most dolgom van, majd később, ha lesz időm megtárgyaljuk! De most hagyj uralkodni! – Amikor már gyanúsan tisztán hallottam a hangokat, megszólalt nálam a vészcsengő. Felugrottam, de még mielőtt egy lépést is tehettem volna az ajtó bevágódott, és egy züllet, kissé kócos istenség rontott be a szobámba, a következő pillanatban pedig már be is csapta az ajtót maga mögött. Egy díszes, zöld–fekete tunikát viselt, fekete bőr nadrággal, ahogy azt általában szokta. Annak ellenére, hogy egy kissé szétesetnek nézett ki egy elsőre pillantásra, még most is ordított róla a tekintély parancsolás, és a felsőbbrendűség.

Természetesen egyből kiszúrta, hogy ott vagyok, és morogva a mutató ujját a szája elé tette, jelezve, hogy meg ne szólaljak. Természetesen tettem, amit mondott. Vagyis mutatott.
– Rendben Loki, de két hétnél tovább ne legyen hosszabb idő. Tudod, hogy aztán anyánknak kell szólnom! – Thor hangja ugyanolyan volt, mintha Loki még mindig mellette állt volna, természetesen reagálta le a királyom szobába vonulását.
– Anyánkat nem kell ebbe belerángatni! – Mondta hirtelen, és a kilenc világra esküszöm, hogy egy pillanat erejéig riadtság tüneteit véltem felfedezni hangszínhordozásában, és a tekintetében is. –  Meg lesz a tárgyalás, amint minden rendben van. Most pedig kérlek, távozz! – Sziszegte Loki összeszedve magát, tekintetét rajtam tartva, én pedig még mozdulni sem mertem.
– Rendben, megyek már. Még egy dolog gyorsan! Az a bor, amiből...
– Menj le a borászatba, és szolgáld ki magad, igyál, amennyit csak akarsz – Loki hangja egy fokkal már nyugodtabb volt, biztosan megörült neki, hogy végre lerázhatja a bátyját. Mindketten néma csendben hallgattuk, ahogy Thor dúdolászva, nehéz léptekkel lassan eltávolodik.

– Most már beszélhetsz – sóhajtott fel őfelsége, én pedig egy nagy levegőt véve meghajoltam előtte. – Bocsásd meg a modortalanságomat, elfelejtettem, hogy beköltöztettelek ide.
– Megesik, felség – motyogtam halkan, miközben körbenéztem a szobámban. Nem volt akkora nagy kupi, de azért mégis csak igazán rendet tehettem volna. – Nem óhajt leülni egy kicsit? – ajánlottam fel, igyekeztem minél jobban a kedvében járni, és persze valamennyire lenyugtatni őfelségét, nehogy rajtam csattanjon az ostor, ha már a látóterébe kerültem.
– Szavadon foglak – Morogta válaszként, ujjaival az orrnyergét dörzsölve, majd megragadta az íróasztalom székét, és hozzám húzva lehuppant. – Látom, tetszik a hely, máris mindennek meg van a helye. Káoszos rendszerető vagy, kedves? – kuncogott miközben az íróasztalom felé bökött fejével, amelyen nem volt egy tenyérnyi szabad hely sem, minden be volt fedve vagy könyv, vagy papír oszlopokkal, az asztal másik felét pedig rajzeszközök foglalták el, ecsettől kezdve fehér tintáig minden volt, szín és méretsorrendben. Most azonban, hogy megemlítette, tényleg kissé káoszosan nézett ki az egész.
– Így is mondhatjuk – mosolyodtam el szelíden Loki szemeibe nézve, miközben alig észrevehetően topogni kezdtem, attól tartva, hogyha leülök engedély nélkül, kapni fogok. Eddig sosem mertem rendesen felvenni vele a szemkontaktust, de valamiért most mégis megtettem, és rájöttem, hogy hiba volt eddig kerülni őfelsége szemei világát. Még sosem láttam férfit ilyen érdeklődően, mégis visszafogottan és kissé jegesen pislogva nézni. Tekintete folyamatos táncot járt arcomon, mimikámat figyelte feszesen és pontosan, mint vadász a sáros talajt, hogy megtalálhassa a vadhoz vezető utat. Még egy jó ideig nem tettünk mást, csak elvesztünk egymás arcainak vonásai között. Azonban a csend, amely mohón terült a szobára kezdett idegesíteni, kénytelen voltam megtörni egy bátortalan próbálkozással, de megelőzött.

– Ülj csak le –  utasított finoman, én pedig egyből le is huppantam az ágyamra.
– Kérdezhetek valamit, felség? – Kérdeztem halkan, miközben pár pislantást vetettem a külvilágra az ablakon keresztül. Halkan ropogtatva ujjaimat reméltem, hogy nem fogok olyat mondani vagy kérdezni, amit nem szabadna.
– Ez attól függ. Hadd halljam, mi érdekel, és talán válaszolok – biccentett Loki türelmesen miközben tekintete újra az asztalomon járt, de ezúttal már a keze is csatlakozott az expedícióhoz. Mohó kíváncsisággal kezdte el megragadni az asztalon fekvő vagy álló tárgyakat, és egyenként felkapva őket elkezdte részletesen megnézni azokat. Kissé feszülté váltam ettől, fogaimat lassan csikorogtatva próbáltam elhessegetni a kényelmetlenség érzését, miközben megfogalmaztam fejemben a kérdést.
– Mondja, Thor miért van itt? Senki sem tudd semmi értelmeset, én azonban szeretném tudni – Hadartam el gyorsan, majd szelíd kíváncsisággal pislogtam az előttem ülő istenre, aki már az egyik fiókomban turkált. Hála az isteneknek éppen tegnap pakoltam el abból a fiókból a rajzaimat, és már nem volt semmi érdemleges benne. Még csak az kellene, hogy Loki lássa a rajzaimat.
– Azt hittem, valami badarságot fogsz kérdezni. Amúgy pedig miért érdekel ez egyáltalán? – Pakolta ki szórakozottan a fiók legmélyére dugott körömlakjaimat az asztalra egyenként.
– Azt hiszem, erre nem tudok rendes választ adni felség. – Hebegtem.
– Próbálkozz. Okosnak tűnsz, életedben először kezd is el használni az eszed, hogy megfogalmaz egy egyszerű választ nekem. Miért érdekel? Nem várok persze csodát, de egy mondat összerakása nem kellene, hogy nehéz feladat legyen, avagy tévedek? – Húzta fel a szemöldökét.
– Nem felség, ön nem téved. – Hadartam gyorsan, majd a nyakamat dörzsölgetve lassan neki láttam. – Csak...hallottam amiről beszéltek és én szeretném tudni hogy mi megy a birodalomban, és azon kívűl, szeretnék egy kicsit tájékozottabb lenne, és többet tudni.
– Mennyivel akarsz többet tudni? – Hagyta abba egy pillanatra a pakolászást és közelebb húzta hozzám a székét.
– Am...amennyivel csak lehet, felség. Szeretek tudni dolgokat. – Elmosolyogtam a saját bárgyú megfogalmazásomon, de hogyan fogalmazhatnám meg, hogy hatalmas tudásvágyam van, és hogy amíg csak élek én többet akarok belőle.
– Mond csak, szeretnél okosabb lenni másoknál? Jól esne, ha felnéznének rád, ha éltetnének érte, mert több vagy náluk a tudások által? – Loki már egy fogait mutató mosollyal hajolt még közelebb felém, akár egy mérges kígyó, aki szemeivel ékszert ígér, de mégis mérget nyújt át. Ha álltam volna, akkor biztos hátrébb léptem volna, de ehelyett csak az ágyamon ültem, és nem igazán volt hová mennem. Mozdulatlanná meredve vettem fel a szemkontaktust, államat kissé megemelve próbáltam magabiztosabbnak tűnni.
– Nos? – Loki arcáról már eltűnt a mosoly, de még mindig kegyetlenül meredt rám, válaszra várva.
– Az igazat megvallva felség, még sosem nézett fel rám senki. Így attól tartok nem tudok olyan választ adni, amilyet elvárhat – vallottam be kissé szomorúan miközben tenyeremmel finoman megdörzsöltem a tarkómat.
– Honnan tudod, hogy mit várok?
– Csak gondolom, amit gondolhat.
– Tudod, nagyon szórakoztató vagy – dőlt hátra hirtelen és figyelmét újra a körömlakkoknak szentelte. – Kissé bugyuta ugyan, de ezen lehet még javítani. Jó eséllyel. De hogy etessem az agyadat, elmondom miért is van itt "drága" bátyám – izgatottan eltátottam a számat és fél arasznyival közelebb mentem a királyhoz, aki erre halkan elkuncogta magát, majd letekerve a körömlakk kupakját lassan és precízen elkezdte festeni a körmeit. – Hol is kezdjem? Áhh, igen. Miután a hadseregemmel legyőztem a bátyám "Bosszúállóknak" nevezett cirkuszát, egy ajánlatott tettem Thornak és Odinnak is. Azt ígértem, hogy kivonultatom a hadsereget Midgardról, de csak akkor, ha a kis halandó barátait elviszi innen, és nem szól bele az uralkodásomba. Békét ajánlottam, egy olyat, amelyre nem mondhattak nemet. Láss csodát, Odin beleegyezett, miután belátta, hogy nem harcolhat ellenem. Bizonyára félt, hogy elveszem az ő trónját is, valljuk be, ebben az egy dologban igaza van. Asgard trónja is enyém kellene, hogy legyen. Azonban Odin nem rég meghalt, és Thor került a trónra, és mivel nekem már van egy egész világom, kegyelemből lemondtam Asgardról. Szóval, amikor új király kerül a trónra, a béke egyezményét meg kell újítani. Új szabályok születnek és régiek halnak meg, attól függően, hogy mi legjobb megoldás a szituációra való tekintettel. Ezért van itt most Thor. Hogy megújítsa az egyezményt. – Mintha valami szent szöveget hallottam volna, olyan áhítattal figyelten őfelsége minden egyes szavára, szemeimmel azonban a precíz munkáját követtem. Tökéletesen dolgozott azzal az apró ecsettel, és a fekete lakkot mesteri módon vitte fel körmeire, és percek alatt végzett mindkét kezével, egyetlen egy hiba nélkül.

– Ezt hogy csinálta felség? – nyögtem ki miközben kissé oldalra billentett fejjel szemléltem a munkáját.
– Figyeltél te arra egyáltalán, amit az előbb magyaráztam? – Mordult fel, ahogyan rájött, hogy a manikűrös képességeit pedzegetem szerényen.
– Természetesen! Minden szavára! – Bólintottam gyorsan egy párszor. – De annyira lenyűgözött, ahogy a körmeit csinálta. Hol tanulta meg így? – Pislogtam még egy fél milliméterrel közelebb araszolva Loki felé az ágyamon, mire vonásai megpuhultak és egy mély sóhajjal óvatosan megfogta a kezem, és maga felé közelítette, majd az én körmeimet is elkezdte kidekorálni.
– Asgardban a körömdíszítése csakis a legfelső réteget illeti meg, mivel ott a földi hülyeségekkel ellentétben a lakkot nem vegyi anyagokból, hanem ritka virágok pigmentjéből készítik el. Évekbe telik egyetlen egy fiola elkészítése, az ára pedig felér egy egész midgardi országéval. Amikor még fiatalabb voltam gyakran festegettem, amikor nem volt mást csinálni – motyogta kissé halkan, majd elengedte a jobb kezem, amikor végzett vele, és lassan a balért nyúlt, hogy azt vegye kezelésbe. – Ha elég ügyes vagy gyorsan megtudod tanulni. Ha nem, akkor pedig a te bajod. Mondjuk a te apró körmeiddel még nekem is meggyűlik a bajom. Csak nem rágod őket? – nézett fel rám egy pillanatra, majd folytatta a festést. – Szokj le róla. – Dorgált meg a fejét csóválva, majd pár vonással befejezte a másik kezemet is. – Így ni, meg is vagyunk. – engedte el az ujjaimat egy büszke mosollyal, szemeivel végigfutva a saját, még mindig hibátlan munkáján, és nem hazudok, én is ezt tettem. Egy hatalmas, kislányos mosollyal nézegettem meg a körmeimet minden irányból, hát mit ne mondjak, az én körömfestő tudásom ehhez képest semmi volt, és valószínűleg semmi is marad.
– Köszönöm szépen, felség – Néztem hálásan Lokira aki egy pillanatra megengedett magának egy nagyobb mosolyt.
– El ne mond senkinek, mert lenyakazlak – Mondta halkan, én pedig kuncogva mutattam, hogy cipzár van a számon. Csakis én tudok a királyom körömlakk festő képességeiről, és ez így is fog maradni, ha rajtam múlik.
Ezután pár perc csend következett. Loki maga elé révedt, fejét kissé oldalra billentve kezdett el maga elé bambulni, de biztos voltam benne, hogy valamin éppen jár az agya, azonban nem mertem megkérdezni, hogy min. Inkább csendesen az ablak felé fordítottam a fejem, és néztem, hogy hirtelen mennyire kivilágosodott mindent. Már minden kétséget kizáróan igazi reggel volt, csípős és sokak által gyűlölt reggel ugyan, de meg volt a bája ennek is. A felhők némán lebegtek az égen, a nap pedig ki–kikacsintott az egyik felhőkarcoló mögül, miközben egyre csak tört az ég felé, hogy még magasabban tudjon ülni az ég létrájának fokain. Egy–egy madár is elrepült az ablakom előtt, közülük egy hatalmas nagy holló pedig már ismerős látvány számomra. Az a kékszemű bestia kétszerese, vagy inkább háromszorosa volt egy átlagos holló méretének, akaratlanul is félelmet gerjesztve az emberben, noha gyönyörű volt obszidián fekete, csillogó tollaival. Szinte nem is e földről valónak tűnt. Csak egy pillanat erejéig repült el az ablak mellet, és már tova is szállt, mintha itt sem lett volna az előbb, még tollat sem hagyott maga után. Mint egy sötét villám cikázhatott a palota körül, én pedig mosolyogva belegondoltam abba, hogy milyen jó is lehet neki. Látni a világot ahonnan csak akarja, földről, vagy pedig égből.

A gondolattól egy mosoly szaladt az arcomra, majd visszafordultam Loki irányába, és még éppen hogy elkaptam a tekintetét, ami engem vizslatott. Ő gyorsan elkapta azt, és mintha mi sem történt volna, újra elmerengett magában, kezét az asztalon tartva, ujjaival ütemesen kopogva. Egy nagy levegőt vettem, és azon voltam, hogy beköpök valamit, hogy megtörjem a csendet, de ő gyorsabb volt nálam, és lassan felállt az asztaltól.
– Nos, nekem mennem kell, köszönöm a társaságot – Mondta nyugodtan, egy kissé megnyújtóztatva magát.
– Szívesen, azt hiszem – motyogtam bizonytalanul. – Hát, ha őfelsége szeretne Thor elől menedéket találni, akkor szívesen fogadom máskor is – tettem hozzá, mire Loki felnevetett.
– Vigyázz, mert még szavadon foglak! – figyelmeztetett játékosan, a mutató ujját rázva felém. – Kellemes napot. – Búcsúzott el, és abban a pillanatban, ahogyan kilépett az ajtón, és becsukta azt maga mögött meghallottam Thor boldog hangját.
– Loki! – Kiáltotta vidáman, én pedig nem bírtam ki, hogy fel ne nevessek a szituáción.